Bosszantotta a súlya – Kosuthné Évi 21 kilótól szabadult meg

„Nem akarsz egy kicsit jobban kinézni nyárra”? A gyermekkori barátság jogosította fel erre a nyers, merész kérdésre az Imre Réka csoportjában (Veres István csapatában) dolgozó Csizmár Győzőt márciusban. A galgagutai szponzor ugyanis emlékezett régről a szomszédos Acsára férjhez ment Évire, akiről azt is tudta, hogy súlyproblémákkal küzd. Örömmel jelenthetjük: nyerésre áll! Mivel az elmúlt négy hónapban leadott 21 kilót, miközben állítása szerint semmi egyebet nem csinált másképp, csak a Reg-Enor kúrába fogott bele. Azonnal.

Azonnali döntés
Március 24-én hangzott el a kérdés, melyre egyértelmű volt a válasz: dehogynem! „S mit kell ezért tenni?” A gyors tájékoztatás szerint ez egy méregtelenítő kúra, melynek „mellékhatásaként” a tapasztalatok szerint sokan jelentősen fogynak is. Másnap már regisztrált is Évi, ráadásul lelkesedésével magával hozott három jelentkezőt. Végül is: ki ne szeretne jobban kinézni…?

Tudatos étkezés
96 kilóról indult Kosuth Csabáné, aki egyébként Ikladon dolgozik három műszakban egy gyárban. Azt mondja, mivel étkezési előírások nem „kényszerítették”, így olyan, a fogyást épp hátráltató ételek is az asztalra kerültek a rendszeresebb mozgás mellett, amelyek a mostani kúra részeként elképzelhetetlenek. Ezért is választotta a Reg-Enor étrendet: mert itt adottak voltak a számára kellemes keretek. Egyszerű: amit nem szabad, azt nem ette.

Példás odafigyelés
Egészen odáig ment a nagyon elkötelezett Évi, hogy még kenyeret is csak három szeletet fogyasztott az első hónapban, pedig azt pirítva elvileg lehetne. De ő inkább zöldségeket: paprikát, paradicsomot, uborkát használt „köretnek”, a sok zsíros finomság (szalonna, kolbász) mellé. Az olajos főzéstől és főként a cukortól, a tejtermékektől és a tésztától is elbúcsúztak otthon. Egy darabig kisebbik gyermeke, 15 éves lánya is vele tartott. S noha ő három hónap (és közel tíz kiló mínusz!) után letette az üveget, az otthoni főzés jellege miatt tulajdonképpen egy kicsit tovább kúrázik. Évi ugyanis most is rizslisztből és kukoricalisztből készíti a tésztát a levesükbe.

Kevesebb kiló – és centi!
S hogy mi az eredmény? Az, hogy jól érzi magát! Ne csodálkozzunk rajta: most már 75 kilónál tart, pedig a „beszállókártyát” 96-nál vette meg. Hogy másként is érzékeltessük: az övén épphogy az első lyukat érte el, most pedig az ötödikbe is könnyen csatol. Egyébként az elején pont ez: a ruhamérete csökkenése biztatta, amit a kilók meglódulása követett.

Még magán is csodálkozik
Évi egyszerűen abból indult ki tavasszal, hogy, ha jól fog kinézni, jobban fogja magát érezni. S bár szívesen látná a hasát még kisebbnek, nem elégedetlen. A súlya bosszantotta igazán, amiből jócskán tudott faragni, úgy, hogy közben egy kicsit magán is csodálkozik. Tulajdonképpen azonnal döntött egy fegyelmezettséget kívánó kúráról, amit hajszálpontosan tart azóta is…