Lakatos János már negyven kilóval kevesebb!

Adott egy szép családi háttérrel rendelkező fiatalember, egészségügyben dolgozó feleséggel – és rengeteg plusz kilóval, ami az évek során rakódott rá. Lakatos János azonban azt üzeni: soha nem késő! Mondhatja ezt annak tudatában, hogy találkozott a debreceni Gazdag-ágon, Kunné Mazsi csoportjában dolgozó Szigeti Gáborral, aki a kezébe adta az első Reg-Enort, a hozzá tartozó teljes életmóddal – és ezzel az egészséges súlyvesztés kulcsát. A felső vonala azt írja: nagyon büszkék rá, csakúgy, mint a felesége – és még többen hálásak neki, akik az ő példáján keresztül találtak rá erre az útra…

Itt még súlyos plusz kilókkal…


Elég az éhezésből – és a túlsúlyból is!

Lakatos Jánosnak elege lett azokból a fogyókúrákból, ahol salátát javasoltak, vagy korgó gyomorral kellett esténként lefeküdnie. Igaz, a súlyától is egyre inkább szenvedett, úgy jó húsz éve. Az utóbbi öt, de még inkább másfél évben pedig kezdtek nemkívánatos tünetek is megjelenni, de ez még mindig kevés volt, s még az egészségügyben dolgozó felesége unszolása is a változtatáshoz – Jánosnak mindig volt kifogása.

Csábító ételsor, a siker ízével
Azonban a sors összehozta Szigeti Gáborral! A valóságban a testvére kolléganője ajánlotta őt. – Gábor elmondta nekem, hogy a Reg-Enor életmódváltó kúrával mit lehet fogyasztani, s egyből megtetszett nekem, mert olyan ételsorról beszélt, ami mindig is ízlett, így 2016. novemberében belevágtam a kúrába – mondja utólag. S hozzáteszi: igazából nem okozott számára nehézséget az előírások betartása, ami pedig mégis hiányzott, azt kárpótolta a siker íze.

Menetközben egy „fogyiversenybe” is benevezett, de valóban futtában, mert ő nem erre gyúrt, hanem hamarabb kezdte, és később is fejezte be – de nem akárhogyan! Tájékoztatásunk idején (még bőven nyáron) már mínusz negyven kilónál tartott hét hónap alatt!

Soha nem késő!
S lelkesen meséli azt is, hogy az életmódváltás és a súlyvesztés hatására egyébként elbúcsúzott a lábdagadásos tünetektől és a vérképére is büszke lehet. S arra is, hogy példája nyomán (nem lehetett nem észrevenni a változást…) egyre többen kezdték követni az úton. A végszava így nem lesz meglepő: Bátran ajánlom mindenkinek, aki az egészségén szeretne javítani, mert SOHA NEM KÉSŐ”!

…itt pedig már mínusz negyvennel, az életmódváltást az információival elősegítő Szigeti Gáborral